arany drága roma testvéreink

• 2007-04-02 15:33:44  |  peszter  |  (hozzászólások: 1) Hozzászólás RSS

Miután marokkói kalandjaim után sikerült visszailleszkednem a borongós párizsi hétköznapokba, és az időm nagy részét a magyar intézetes munkával töltenem, a hétvégére megérkezett ide is a tavasz, én meg úgy gondoltam, akkor ideje bepótolni az elmaradt esküvői mulatságot és kirúgni kicsit a hámból. A péntek estét már jó rég óta terveztük Évával és Orsival, hogy majd csapunk egy nagy lánybulit és megnézzük a Le Marais negyed legbobóbb bárjait. A "bobo" szó Párizsban azt jelenti, hogy bohème bourgeois, vagyis azok a népek, akiknek sok pénzük van, de úgy csinálnak, mintha szegény művészek lennének. Szerintem találó kifejezés. Így aztán egy kiadós vacsorával kezdtünk (amiért külön köszönet a magyar konzulátus szakácsának, aki egy előző napi fogadásra marhapörit, galuskát, tejszínes gombás csirkét és rizi-bizit készített, amiknek maradékát Évi műanyagdobozokban elhozta az intézetből), majd kulturált mennyiségű borok elfogyasztása után, éjfél körül nekivágtunk a nagy éjszakának. A hatalmas párizsi éjszakának, ahol éjjel 1-kor minden bezár. Azért megnéztük a La Perle nevű helyet, hogy majd biztos sok celebbel fogunk találkozni (mert egyébként Orsi már látta ott Romain Duris-t), de én speciel csak hátakat és vállakat láttam, mert kábé 20 fő/négyzetméter volt a hely sűrűsége. Azért elfogyasztottunk egy-egy pohár bort a bár előtti utcarészen, ahol szintén álldogáltak jócskán, aztán még gyorsan megnéztük a Cheap Blondie nevű helyet, aztán jól bezárt minden, mi meg hazamentünk Orsihoz. Otthon folytattuk még a mulatást, majd 3 körül nyugovóra tértünk. Szombaton, azt leszámítva, hogy felmértem egy vendégszobát az intézetben, nagy dolgokra nem voltam képes, estére meg megbeszéltük, hogy megyünk a Divan du Monde-ba, mert lesz Romano Drom, meg DJ Palotai. Nem tudom, miért járunk olyan helyekre, ahol 12 euróért tudunk olyan zenét hallgatni, amit otthon sokkal olcsóbbért vagy ingyen is, ahol 4 euróért lehet fogyasztani egy deci tokajit és 2 euróért kőrözöttel megkent kiflikarikát, de mégis járunk ilyen helyekre. Túl nagy kedvünk azért nem volt az előző este után, de végül elvonszoltuk magunkat. Azonban nem telt bele fél óra, és egészen pörgős hangulatot varázsolt a Romano Drom. Találkoztam rengeteg ismerőssel, amiből a legmeglepőbb a franciák jelenléte volt, mert hogy ismerős magyarokkal összefut az ember ilyen helyen, az egészen rendben van. Szóval a koncert végére a sok sziget-pólós francia teljes extázisban ropta, színültig megtöltve a nem is annyira kicsi helyet. Jólesett. Tényleg. Aztán a koncert után fölment egy figura a színpadra és kihirdette az idei sziget programját. Minden programpontot lelkes őrjöngés kísért. Utána a mellettem álló francia lány felém fordult, és lázasan elkezdett győzködni, hogy egyszer mindenképpen menjek el a szigetre, mert az a legjobb dolog a világon, ő már háromszor volt. Mondtam neki, ne izguljon, én már 16-szor voltam. Erre elkerekedett a szeme, és amikor közöltem vele, hogy magyar vagyok, a nyakamba ugrott és odarángatott a barátaihoz, hogy megmutassa, talált egy igazi magyart, aki már 16-szor volt a szigeten. Hogy mikkel lehet itt vagizni, elképesztő. Aztán elkezdődött Palotai, ami nem volt annyira jó, főleg, hogy még hangerő-korlátozás is, meg minden. Azért sok mókás dolog történt. Például a spanyol bácsi, aki volt vagy 70 éves, hajnalig nyomta a dj-szetekre, és a fejébe vette, hogy megtanít minket Évivel táncolni. Mindenféle forgásokat mutatott, ami egy ideig vicces volt, aztán fél óra múlva kezdett kicsit kínos lenni, és arrébb kúsztunk. Bácsinknak volt alkalma hajnalig a szórakozóhely összes hölgyvendégét megtanítania táncolni. Aztán hamar felbukkant a Romano Drom is a táncparketten, akik nagyon örültek, amikor fölfedezték, hogy magyarok vagyunk, és lehet velünk kommunikálni. Így aztán onnantól kezdve velük mulattunk, és irtó mókás volt, amikor különböző francia pasik jelentek meg körülöttünk, teljesen megsértődtek: "lányok, minek nektek ezek a franciák itt, há itt vagyunk mink, rendes mágyár csávók". Sokat nevettünk, és tény, hogy a kellemetlenkedő alakokat sec-pec elhajtották. Aztán Robi előhozta az öltözőből a harmonikáját és a tömeg közepén elkezdett a  dj-szetekre ráimprózni, ami egészen frenetikus volt. Hajnali 4-ig bírtam, akkor mentünk haza hulla fáradtan. Az este anyagi mérlege: a belépőn kívül nulla eurót vittem magammal, és végül 5 sört ittam. Másnap viszonylag korán fölkeltem, és elmentem Chantalhoz, aki napokon belül elköltözik Dániába és éppen számolja fel a lakását. Ennek köszönhetően eddig boldog új tulajdonosa lettem egy hatalmas és nagyonszép íróasztalnak, egy széknek és egy elektromos sütőnek. A vasalódeszkát nem kértem, de a hangfalak érdekeltek, úgyhogy vasárnap értükmentem, ahol még bónuszban kaptam hozzájuk 6 db borospoharat. Hazacipeltem új szerzeményeimet, így aztán jól lekéstem a brunch-ot (villásreggelit), ahova még Aurélie hívott előző este, amikor véletlenül összefutottunk Romano Drom koncerten. Azért odamentem délután 4 körül, amikorra ennivaló ugyan már nem volt, viszont volt egy népes baráti társaság, akikkel elmentem még piknikezni, vagyishogy fűben döglődni egyet a Butte Chaumont-ra. De csak egy fél órát maradtam kábé, mert közben hívott Évi, hogy mi valójában előző este megígértük a Romano Dromos srácoknak, hogy este bemegyünk hozzájuk az intézetbe, és akkor most mi legyen. Mondtam, fölugrom hozzá, és eldöntjük. Rágódtunk még kicsit a problémán és próbáltuk eldönteni, hogy tényleg van-e kedvünk, aztán végül vettünk egy üveg bort és nekiindultunk. Amikor beértünk, a srácok éppen vacsoráztak, a menedzserük pedig össze-vissza telefonálgatott, hogy kocsit szerezzen másnapra, ami kiviszi őket a reptérre. Közben telefonált Tagada, egy DJ-ismerős (én speciel nem ismerem, de úgy tűnt, rajtam kívül mindenki), hogy lesz valami francia cigányzene koncert egy bárban, ahova nincs beugró. Mondták a srácok, hogy mennének, úgyhogy gyorsan megkerestük a helyet a neten, és nem sokkal rá elindultunk. Vicces volt úgy mászkálni este az utcán, hogy az ember nem aggodalmaskodik azon, hogy miket szólogatnak be az arabok, mert egészen megnyugtató, 5 fős testőrgárda kíséri. Megtaláltuk a helyet, éppen akkor kezdődött a koncert, de annyira iciri-piciri bár volt, hogy nemhogy leülni nem tudtunk, de még állóhely sem volt. (Az az érdekes dolog történt csak, hogy a bárpultnál összefutottam azzal a francia pasival, akinek előző este egy teljesen másik szórakozóhelyen adtam meg a telefonszámomat, ami egy tízmilliós városban azért igencsak fura dolog.) Szóval nem tudtunk ott maradni, roma testvéreink pedig egész elszontyolodtak. Aztán Évivel improvizáltunk nekik egy éjjeli városnéző túrát, a 8 metrómegállót visszafelé gyalog tettük meg, a Pompidou - Notre Dame - Quartier Latin - St-Michele vonalon. Útközben vettünk cigit meg bort (nem egyszerű egyik sem ilyen késői órán, a bort például a polcról egyből a táskába kellett tenni, majd a pénztárnál odasúgni, hogy egy bort fogunk fizetni), sokat fényképezkedtünk és rengeteget nevettünk. A legmeglepőbb: találgatjuk, hogy ki hány éves, én egy 15-össel mindenki fölé tippelek, és kiderül, hogy Anti, a frontember csak 33, viszont ő Máté, a 17 éves dobos édesapja. A legmeghatóbb: Robi, a hegedűs-harmónikás nagy mackó hosszú-hosszú percekig áll egy porcelánbaba-bolt kirakata előtt, majd megjegyzi, hogy ez annyira gyönyörű, hogy ő legszívesebben itt dolgozna eladóként. A legviccesebb: elmesélik, hogy az egyik dél-francia koncertjükön lányok ugrándoztak fel a színpadra és csókokkal halmozták el őket, kivéve Antit, mert ő ugye az énekes, és nem merték megzavarni, végül egy srác annyira megsajnálta az első sorból, hogy fölugrott és két cuppanós puszit nyomott az arcára. Hát, nem mondom, hogy nem volt fárasztó a kis séta, de végül 11-re vissza is érünk az intézetbe. Jó, azért még kibontjuk azt a bort, amit az úton vettünk, előkerülnek a hangszerek, és kérhetünk bármilyen dalt. Hat hónapon belül a második back-stage koncert, amin részt veszek (ha valaki még nem ismerné az augusztusi Nouvelle Vague-os történetemet, amivel pedig anno hónapokig hakniztam, annak majd egyszer azt is elmesélem). Egy óra körül búcsút veszünk arany drága roma testvéreinktől, hogy még elérjük az utolsó metrót. Remélem, jöttök máskor is!